Ez a Római-part legnépszerűbb, leglátogatottabb részét érinti.
2019. augusztus 11. 09:51
p
0
0
12
Mentés
A Fővárosi Önkormányzat megbízásából közösségi tervezéssel alapozná meg a Római-part bizonyos szakaszainak felújítását a FŐKERT – írja az epiteszforum.hu. Ez azonban csak egyes, az Aelia Sabina köz és Őrtorony utca közötti, aktuálisan alulhasznosított szakaszokra vonatkozik. Ez a Római-part legnépszerűbb, leglátogatottabb része. A Maradjanak a FÁK a Rómain civil csoportosulás pozitív jelnek látja a folyamatot.
A kijelölt területekre a cég előzetes javaslatokat is tett: a hét akcióterülett közül négy pihenésre, kettő játszótérként, egy pedig kerékpáros pihenőként szolgálhatna.
A közösségi tervezésbe való bekapcsolódásra több lehetőséget kínálnak: a FŐKERT honlapján kitölthető kérdőíven kívül a helyszínen, a Két Rombusz előtti szakaszon augusztus 15-16-17-én, 16:00-20:00 között személyes észrevételeket is fogadnak. Ezt követi augusztus 23-án és 24-én Külker Evezős Klubban a tájépítészekkel közös workshop.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
A Rom Part Egyesület tájékoztatójából arra hívták fel a figyelmet, „Karácsony immár közel egymilliárd forint közpénzt fordított ennek a minden szakmaiságot nélkülöző politikai pogromnak a megvalósítására”, ami ellen most petícióval kívánnak fellépni.
Beindult az Építési és Közlekedési Minisztérium, aminek köszönhetően elindult a túlterhelt és a korszerűtlen rendszer fejlesztésének tervezési folyamata.
Ez a közösségi tervezés jól hangzik leírva, de sajnos Szentendrén nem vált be. A Postás strandnak nevezett területet sikerült teljesen értelmetlen dolgokkal teleszórni, tönkretéve az eddigi szép füves rétet és pihenőt. A strandot kb30-50 éve használók véleménye nem számított, hiába szólaltak fel a tervezési fórumokon.
Most a rét 30%-át egy kitelepült vendéglátóhely foglalja el, hangos, döngő zenével, össze-vissza kihelyezett szék/asztal/pult kombinációkkal, teherautónyomokkal az eddigi érintetlen fű helyén.
És ez csak az egyik baj.
:-(